Rólam
Rólam
Rab Vilmos vagyok. Több, mint 30 éve kezdtem ismerkedni a fotózással, egyben hobbi szinten fényképezni. Beleszerettem és ez így maradt.
Szakmámat tekintve több tízéves vendéglátás- szervezési és szállodaipari háttérrel, az elmúlt 20-25 évben a napi munkám kapcsán többször bíztak meg fotózással. Így szereztem tapasztalatot ételfotók, gyártási technológia, werk fotók készítésében. Ezzel váltam rendezvény-, étel, illetve technológia fotóssá.
Családos emberként rengeteg fénykép készül gyerekekről, kamaszokról. A fotókon a téma eredetiségét adom vissza, ettől egyediek a képek.
Egyházi szertartásokon kizárólag és egyedülálló módon a szertartás tiszteletben tartásával készítek felvételeket.
Megrendelőim között sok a magánszemély, egyházi szervezet. Egyre több cég, vállalkozás is fontosnak tartja azonban, hogy a rendezvényükön készített képek ne csak az archivumnak készüljenek, de valamiféle arculatot, a cég hangulatát is visszaadják.
Több nagy nevű, profi fotográfus mellett is dolgoztam. Többek között a 2018 tavaszán elhunyt Komáromi Zoltántól az ételfotózás, Szántó György mellett a rendezvény -, eseményfotózás trükkjeit tanultam meg.
Leginkább Budakeszin, Budapesten és a budapesti agglomerációban vállalok rendezvényfotózást. A rendezvlényfotó a legnyitottabb, ugyanakkor a leginkább előkészítendő feladat. Nem lehet róla eleget beszélni, ötletelni. Keressen bizalommal akkor is, amennyiben úgy gondolja, ezt már lehetetlen lenne megcsinálni.

Foto: Szántó György